Az, hogy most a fejlődő országok tehetősebb polgárai „csak” karanténban vannak teli éléskamrával és kényelmes fűtött otthonokban tengetik a napjaikat, azok áldásos munkájának is köszönhető, akik kiszolgálják ezt a jólétet. A világ nem leállt, csak lelassult most, de a zsoldosok még mindig kinn vannak a terepen és teszik a dolgukat. Ők nem tehetik meg, hogy leálljanak: a neten karosszékből megrendelt árut elő kell állítani, össze kell készíteni, ki kell szállítani. A gyógyszertárak, bankok, építőipari boltok forgalmát ki kell szolgálni. Az ebédeket meg kell főzni és eljuttatni a családokhoz. Itt most szándékosan azokat listázom, akik kvázi láthatatlan segítségként teszik a mindennapjainkat kényelmessé. Ők nem tolják magukat előre, ők csendben teszik a dolgukat. Vannak köztük, akik önként és felelősséggel, mások viszont kényszerből indulnak neki minden áldott reggel, mert nem tehetik meg, hogy szigorú karanténnal megvédjék önmagukat és környezetüket; ha leállnak, akkor nem kerül kenyér – szűkebb vagy tágabb- családjuk asztalára.

Az olló nyílik és nyílni fog.

Eddig azt gondoltam, hogy az egészséges táplálkozás fogja a társadalmat fokozatosan két részre osztani annak mentén, hogy kinek jut ételnek kinéző kvázi hulladék és ki engedheti meg magának a magas minőséget. Továbbmegyek, ki szív tiszta friss levegőt és ki ablakán árad be a szmog. Ki ébred madárcsicsergésre és ki kamionok, gépek zajára… Most azt gondolom, hogy a JÓL-LÉT szintjének meghatározásakor minden egyéb elé beelőzött annak a faktora,hogy ki tudja megóvni magát és családját és esik ezen a körön kívülre.

Gondoljunk azokra, akik csendben tesznek értünk, akik a mi biztonságunkat az ő kockázatvállalásukkal teremtik meg.

Az egészségügyi dolgozók áldozatkész munkája páratlan és felbecsülhetetlen, az irántuk érzett tisztelet és hála mellett akkor sem tudok elmenni, ha most ez a cikk nem róluk szól. Köszönöm, köszönjük Nekik!